Ha jól számolom, 11 éve élek külön az otthonomtól, kezdve a kollégiummal Veszprémben 4 évig, azóta pedig itt a Nagy Faluban, ahol már 10 lakhelyem volt, többségében albérletek. Ezen idô alatt összesen 28 emberrel kellett megosztanom egy szobát vagy lakást. Az együtt lakás legkritikusabb pontja mindig a mosogatás és takarítás, ezt szerintem mindenki alátámasztja.
Nem vagyok egy tisztaságmániás, de egy bizonyos ponton túl nem viselem el a rumlit, fôleg ha az a konyhában keletkezik, azon belül is a mosogatóban. Tegnap este 8-9 között megint elhangzott az ominózus mondat Mózes szájából, hogy "majd holnap elmosogatok". Még akkor is, ha ôszintén gondolja sem hiszem el neki. Ebbôl a 28 emberbôl 18 számít albérlôtársnak és akik között ez napi téma volt. Ebbôl a 18 emberbôl 1 volt olyan, aki minden alkalommal elmosogatott maga után (egy csúnya lány 4 évvel ezelôtt, akinek szerencsére már a nevére sem emlékszem), kb 3-4 volt aki 40-50%-ban teljesítette a szóban forgó ígéretet, a többi meg max 20%-ban. A lényeg, hogy én már soha senkinek nem hiszem el a "majd holnap megcsinálom" címû ígéreteket.
Ha mocskos az összes kés, villa meg tányér, akkor nem fogok holnap estig várni, hogy tiszta evôeszközökkel kajálhassak. Fôleg úgy nem, ha még be sincs áztatva és majd kaparni kell róla a cuccot, ha egyáltalán a mosogató-ember veszi a fáradtságot és lekaparja. Ugyanis a legtöbb lakótársam a mosogatást összetévesztette a tányérok simogatásával, aminek következtében újra kellett kezdeni a trehányul elvégzett munkát, ami általában az én reszortom volt, mert én olyan rohadt igényes vagyok, hogy retkes tányérból nem eszem.
Ne hidd azt, hogy én is minden egyes alkalommal eltakarítom magam után a koszt, de legrosszabb esetben 2 naponta elmosok magam után. Néha geci vagyok és direkt ott hagyom napokig az eszközöket a mosogatóban, így tesztelem a lakótársaimat, hogy noszgatás nélkül rászánják-e magukat a piszkos munkára. Igen, ez valójában egy teszt, amit kb 5 éve csinálok és megfigyeléseim szerint az emberek kb 70%-a akár egy hetet vagy többet is képes lenne várni, ami eléggé aggasztó. Egy dolgot sajnálok csak, hogy soha nem készítettem feljegyzéseket, mert akkor most pontos statisztikákal tudnék szolgálni...
kedd, augusztus 26, 2008
A Holnap-szindróma
na ki írta? zsutti @ 10:49 4 hozzászólás
Tagek: emberek, hétköznapi fertô, hülyeségeim, lifestyle
péntek, augusztus 22, 2008
Áramtalan este
Mint azt elôzôleg írtam, tegnap a kedves ELMÛ lekapcsolta nálunk a pilácsot. Meló után nem sok kedvünk volt Mózessel a sötét lakásban ücsörögni, ezért inkább elmentünk a sötét moziba, ahol az elektromosan meghajtott mozigépbôl a Hellboy 2-t varázsolták a vászonra. Errôl majd egy késôbbi postban talán beszámolok.
Kb. 11-re értünk haza, miután a Moszkván megvacsoráztunk Nagymama palacsintázójában. Otthon elôkapartuk az összes fellelhetô világítótestet és végül összeszedtünk kb 5 mûködô lámpát (biciklilámpák + kameravilágítás), 5 illatos gyertyát és kb 30 mécsest. Mózes szobájában kinyírtam egy soklábú szörnyet a nagykéssel, biciklilámpa fényében lezuhanyoztam és lefeküdtem az ágyamba, majd nekikezdtem az Amerikai pszicho-nak, amely Bret Easton Ellis mûve. 2 óra és 110 oldal után elaludtam és felkeltem ezen a pénteken, bár jobb lett volna, ha éjjel rámszakad a plafon.
Nemrég jött az infó, hogy visszakapcsolták az elektromosságot, ennek most örülök, csak nem mutatom ki, mert a rohadék Kékek mára minden érzelmet kiirtottak belôlem, csak a gyûlölet maradt...
na ki írta? zsutti @ 17:40 6 hozzászólás
Tagek: hétköznapi fertô, hülyeségeim, rinya
csütörtök, augusztus 21, 2008
Setétség
Robotolok itt az irodában, sejtem, hogy ma még nem baszódott el minden és mekkora igazam lett! Felhív Mózes, hogy kikapcsolták nálunk az áramot, mert van valami hátralék. Ha még rajtunk múlt volna a dolog, akkor azt mondom, hogy megérdemeljük, de nem így volt. Ami most paráztat, az az, hogy hazamegyek és nem lesz otthon mûködô számítógép, nem lesz villany, ami mellett legalább olvashatnék, semmi! Ez rosszabb, mint amikor kikapcsolták a netünket, akkor még le tudtam magam foglalni. De így? Nem mehetek el a városba bicajozni, hogy aztán éjszaka hazatérve vaksötétben mossam meg az izzadt tökeimet! Legyen világosság!!!
na ki írta? zsutti @ 16:26 0 hozzászólás
Tagek: hétköznapi fertô, rinya
Panem et circenses
Kenyeret és Cirkuszt a népnek - mondja a régi római közmondás. Tegnap, azaz augusztus 20-án, pirosbetûs nemzeti ünnepünkön volt mindenbôl, ha nem tévedek. A jónép kapott cirkuszt légiparádé és még ki tudja milyen mutatványok képében, mindent elleptek az utcai árusok bódéval vagy anélkül. Elküldhettek a pitschába, de én az erkélyrôl néztem végig az Airrace-t, miközben kényelmesen megebédeltem. A tüzijátékra már letoltam a képem a rakpartra Zsu, Dettke és édesanyja társaságában, mivel életemben elôször meg akartam kísérelni a 20-i dirr-durrt lefotózni. Sikerült néhány meglehetôsen absztakt képet összehoznom, jól éreztem magam. Összességében tök jó volt ez a huszadika, csak ma ne kellett volna felkelni...
Ezt meg az Airrace elôtt sikerült.
na ki írta? zsutti @ 16:09 0 hozzászólás
Tagek: fotó, hétköznapi fertô, hülyeségeim, lifestyle, sikerélmény
csütörtök, augusztus 14, 2008
Setét lovag
Tegnap gondoltam egyet és megnéztem a Batman széria soron következô részét, a Sötét lovagot. Már idejét sem tudom, hogy mikor voltam utoljára mozgókép színházban, de az idei év szuperhôs felhozatalából se az Iron Man-t, se a Hulk 2-t nem tudtam nagy vásznon megtekinteni, de ezt nem akartam kihagyni. Gyermekkorom meghatározó képregényhôse volt a Bôregér, az elôzô szériából igazából csak a Tim Burton által készített elsô rész tetszett, a második gyenge volt, onnantól meg az egész projektet elkapta a hálivúdi gépszíj és a marketingesek kisajtoltak belôle minden szart, de annak már nem sok köze volt az eredeti történethez és eltûnt az a jó kis dark fíling is a filmekbôl. Batmanbôl konkrétan egy bôrszerkóban mászkáló vásári bohócot csináltak, amihez az ellenfelei asszisztáltak, ja meg a Robin is, na az volt a vég!
2005-ben epekedve vártam a Batman begins-t és a film nem okozott csalódást. Tetszett az irány, amit az alkotók megvalósítottak, egy modernizált Batman mesét kaptunk, kellôen sötét volt, kevesebb gótikával, amit azért picit sajnáltam. Ezt a részt is nagyon vártam, és erre rátett egy jó nagy lapáttal a filmet körbelengô hype. Azt meg kell adni, hogy annyira jól sikerült a marketing, hogy sokan az évszázad filmjének kiáltották ki - vagy miafasz -, rekordokat döntögetett Amerikában, a webes megjelenés is teljesen rendben volt és a moziplakátok is odabasztak rendesen. Szóval az egész körítés jó volt, talán túl jó. Nem követem az IMDB-t, de most épp 9,2%-on áll a film, ami azért odabasz. De én nem hiszek a statisztikáknak, az embereket behülyíti a média és megesznek mindent. Kész.
Szóval beültem a fotelembe, kólával és vaníliás karikával felszerelkezve és vártam, hogy csapjon arcba a soron következő élmény!
SPOILERVESZÉLY! Innentôl kezdve ne olvass tovább, ha még nem láttad a filmet, de meg szeretnéd nézni, mert most jobban belemászok az alkotásba.
Alapvetően bejött a mozi, jó film volt. Végig odatapadtam a vászonra, nem hagyta, hogy ellankadjon a figyelmem. Néhány kiszámítható csavart leszámítva, jó volt a dramaturgiai vonalvezetés. A színészek szinte mind a legjobbjukat hozták (na, azért ez túlzás). Azt le kell szögeznem, hogy a polgármestert nagyon elszabták a maszkmesterek. A csávó úgy nézett ki, mint egy öltönybe bújtatott olasz gigolo.
Az egész filmben amúgy Joker figurája érdekelt a legjobban, szerintem Heath Ledger - nyugodjék békében - az egyik legjobbját hozta. Nem igazán merném Nicholson alakításával összemérni, az egy teljesen más világ volt, a maga idejében az hatalmas volt! Viszont mai szemmel az új Joker valóban félelmetesebb, mint a régi, ez tény! Joker az egyik leggecibb gonosztevő EVER, és Ledger a legapróbb részletekig kidolgozta a figurát, zseniális alakítás volt!
Harvey Dent/Kétarc figuráját valahogy nem éreztem elég erősnek. Lehet azért, mert nem koncentráltam rá eléggé? Meg kéne nézni újra... A megégett arcáról először a Mars Attacks kis zöld, nagyagyú, gülüszemű marslakói jutottak eszembe. Amúgy ha szemtől-szembe kéne vele találkoznom, lehet lefagynék... Remélem a következő részre visszanő egy kis bőrke a pofijára, mert így elég nyers.
Batman jött, röpült, püfölt, nyert, veszített, önfeláldozott, minden vót! Christian Bale hozta a tőle elvárhatót, szerintem az eddigi legjobb Batman, Michael Keaton-nal a második helyen. Egyik kedvenc szuperhős sidekick-em Alfred, Bruce komornyikja. Michael Caine lévén angol, könnyedén hozza a szolgálatkész és hűséges komornyik figuráját. A játéka egyszerre hordoz magában komolyságot, komikumot és könnyedséget. Szinte feszültségoldó hatása van.
A mozi végén éreztem, hogy ez a film, nem A FILM. Egy a sokból. Szórakoztat, izgalmas, jópárszor megnézném, de ennyi.
Kíváncsi vagyok a következő részre, mivel a film elég érdekesen ért véget és szabályszerűen követeli a folytatást. Joker él, Kétarc is, Batman feláldozta az imidzsét, Gordon soha nem látja többé a családját, annyi munkája lesz:) Nagyon remélem, hogy Batmannek a következő részben nem 3 ellenféllel kell megküzdenie egyedül, mert az egyrészt hihetetlen volna, tehát be kéne vonni még egy sidekick-et, aki Robin lenne, játszhatná monnyuk Orlando Bloom. Nem kell, köszi.
Talán túl sokat vártam el, de ha magát a filmet pontozzuk és mindent egybevetek, akkor ez megérdemli a 9/10-et. De valami hiányzik belőle, nem úgy mentem ki a moziból, hogy "AZTAKURVA"!
na ki írta? zsutti @ 10:46 0 hozzászólás
Tagek: film
kedd, augusztus 12, 2008
Hogyan spóroljunk 2 millió forintot egyszerûen?
Következô tippem inkább csak fotósoknak szól, tehát úgy olvass tovább, kedves olvasóm.
Pár hónappal ezelôtt írtam, hogy vettem egy Nikon D80 digitális fotómasinériát. Valójában csak a mai naptól az én 100%-os tulajdonom, a 2 obijával együtt, mivel ma fizettem ki az utolsó törlesztôrészletet az eladónak. Továbbá az is szerencse, hogy nem törtem szarrá a hétvégi esésem következtében és az is szerencse, hogy tegnap, amikor leejtettem a kisebbik obit, szintén megúszta sértetlenül. Ez is egy módja a spórolásnak, ha szerencsénk van, de így csak százezreket lehet megtakarítani (az én esetemben legalábbis).
Tehát adott egy fasza digitális váz (fasza = az igényeimnek megfelelô), amihez gondolatban már milliókat elköltöttem mindenféle kiegészítôre: vaku, portrémarkolat, még egy vaku, állványok, lámpák, szûrôk és persze objektívek minden mennyiségben! Sajnos nincsenek millióim, meg amúgy is, most másra spórolok. Ettôl függetlenül baromira örülnék egy nagy teleobjektívnek, mert egyrészt szeretem az utca emberét beavatkozás nélkül, természetes közegében fotózni, meg tervben van egy nagyszabású fotóesszé, amihez szükségem van egy 300-as vagy 400-as teléhez. (Ez az esszé valószínûleg csak jövôre készül el, elôtte még be kell fejeznem azt, amin most dolgozom, ami szintén nagyszabású.)
Nézegettem a Nikonhoz kapható teléket és itt van pl ez a szép nevû Nikkor 400mm f/2.8G ED VR AF-S, ami meglehetôsen komoly üveg, ennek megfelelôen a Digitcamben 2.160.000 Ft az ára. Pár éve vettem a Zenithez egy Sigma MC f5.6/400-as telét, amit menettel lehet a vázhoz csatlakoztatni, mivel ez egy jó öreg orosz vas. Szerencsére ma már lehet kapni konvertereket, amivel gyakorlatilag bármilyen menettel/bajonettel rendelkezô obit hozzá tudsz csatlakoztatni egy más rendszert használó vázhoz. Így tettem én is, rácuppantam a zinternetre, hogy kivonjam a vizbül a zokszigént. Legnagyobb megrökönyödésemre 5-6000 forintért találtam offline boltokban olyan adaptert, ami nekem kell, ráadásul a legolcsóbb online shopban is 1600 Ft körül mozgott az ára, amihez még hozzájött volna a postaköltség. Ez már annyira nem vészes, de én rohadt spórolós tudok lenni (néha) és próbaképp megnéztem az eBay-t. Nem akartam elhinni, de 5 angol fontos darabáron találtam egy halom konvertert, egy hong kong-i eladótól, ingyenes nemzetközi szállítással! Akkori árfolyamon ez kb. 1400 magyar forintomba került, és rendeléstôl számítva 8 napon belül megérkezett a csomag. Összefoglalva: Hong Kongból olcsóbban vettem meg egy holmit, mint itthon tudtam volna, azköszi!
Van összesen hat obim a Zenithez, mindegyik fix fényerôvel és gyújtótávolsággal rendelkezik. (Fotósok körében közismert tény, hogy a fix objektívek szebb képet produkálnak, mint a zoom-ok. Ha laikusként tovább olvastál és eljutottál idáig, akkor ennyi információ megillet téged is!) Eddig csak a 400-assal próbáltam ki és az eredménnyel elégedett vagyok.
A dolognak persze vannak hátulütôi is. Okés, megspóroltam kb 2 millát, de mi az, amit ezzel együtt nem kapok meg? Mivel ez egy analóg objektív, a digitális vázon nem használható az autofókusz, nincs benne képstabilizátor és hiányzik minden egyéb digitális basz, ami a kényes és elkényelmesedett fotósok dolgát megkönnyítené. Nincs benne az a rohadt drága lencserendszer sem, ami a fent belinkelt objektívben helyet kapott. De van egy 400 mm-es obim, amivel 30 méterrôl elolvasom az SMS-t, amit írsz, ha épp háttal állsz nekem:) Jelenegi céljaimnak tökéletesen megfelel! Elvégre a Zeniten sincs autofókusz, mégis tudtam vele képeket készíteni, nem?
Szerintem ez volt életem legésszerûbben elköltött 1400 forintja.
na ki írta? zsutti @ 14:10 4 hozzászólás
Tagek: fotó, homo consumus, hülyeségeim, sikerélmény
szombat, augusztus 09, 2008
Mínusz 11 ropi
Lejtőn lefelé 30-cal behúztam az első féket, mert a hátsó fékes kezemmel a táskámban matattam a szemüvegem után. Ennek megfelelően a bringám felágaskodott én meg a Nikonnal a nyakamban (!) előrebuktam és egy szép nagyot taknyoltam. A 11.000 Ft-os szemüvegem eltörött, a herémet bevertem csúnyán, amúgy köszi, jól vagyok... Lehetett volna rosszabb, ha mondjuk a fotómasina törik el, tehát most örülök. Azért ekkora amatőr húzásom rég volt...
na ki írta? zsutti @ 21:04 3 hozzászólás
Tagek: bicaj, hülyeségeim, rinya
szerda, augusztus 06, 2008
Goldenblog 3. felvonás
Nem kerültem be a Komplex kategória első 10 helyezettje közé. Ez így van jól. Ha már egy új rendszeres olvasóm lett ettől a dologtól, már megérte! (Ha megkérhetem azt az egy embert - ha létezik - akkor szóljon má' nekem egy komment formájában, köszi!)
Ma újabb kategória listáját tette közzé a G.blog: a Fotóblogokét, ahova szerénységem flikkeres fotósztrímje is bekerült. Már megint egy bekerülés... Ebből se lesz semmi, de valaki igazán felfedezhetne már, hozzámvághatna pár milliós fotófelszerelést, hogy menjek el a Natgeonak, vagy valami magazinnak képeket készíteni a világ minden táján! Elviselném:)
A helyezetteknek gratula, bár még nem néztem végig a teljes listát és nem tudom megállapítani, hogy szerintem korrekt-e a döntés, de annak külön örülök, hogy 2 általam szavazatban részesített blog ott van a tizesben: a Zoli vagyok és a Cloneshit. Csekkoljátok őket!
na ki írta? zsutti @ 23:43 0 hozzászólás
Tagek: goldenblog, web
Kriszti
Nem igazán tudom, hogy kezdjek neki ennek a postnak, eddig kétszer rugaszkodtam neki, talán harmadjára sikerülni fog. Csapjunk a közepébe: a hugom ma reggel elutazott Isztambulba, hogy ott próbáljon szerencsét.
Elege lett a magyar valóságból és kilátástalanságból. Teljes mértékig meg tudom érteni elkeseredettségét, hiszen elvégezte a győri Tanítóképző Főiskolát, de mire lediplomázott, a kormány oktatási reformjának hála - iskolabezárás és összevonás - esélye sem volt arra, hogy pedagógusként szerezzen állást. Sok embertől hallottam már azt, hogy rengetegen csak azért végzik el a tanítóképzőt, hogy legyen valamilyen papír a kezükben. Kriszti nem tartozik közéjük. Anyu óvónő volt, ő pedig alsótagozatos gyerekeket szeretett volna tanítani, mint a család következő pedagógus generációja. Nem tudom, hogy sikerül-e neki valaha... Diplomázás után pár hónappal elvállalt egy recepciós állást napi 12 órában, mert neki ez adatott. Közben kereste a kiutat és lőn Isztambul, ahol most au-pairként kell megállnia a helyét.
Nagyon becsülöm őt ezért a lépésért. Én valahogy soha nem bírtam magam rávenni, hogy hosszabb időre elhagyjam az országot, még akkor sem, amikor minden lehetőség adott volt! Valószínű azért, mert velem nem történt annyira elkeserítő dolog, ami megadta volna a kellő löketet. (Voltak más elkeserítő dolgok, másfajta lökettel, ezekről pár évvel ezelőtti bejegyzéseimben olvashattok.) Ő elhatározta és megtette. Ha nem lenne ott Serkan, a barátja, akkor most hülyére aggódnám magam. Ja igen, pasi is van a dologban, dehát ez már csak így megy...
Ma reggel 7-kor szállt fel Bécsből a gépe. Basszus, hogy én mennyire utálom a könnyes búcsúkat! Apám-anyám nagyon szarul érezheti magát, kétségek közt, vajon tudnak-e aludni? Ettől függetlenül, nem féltem a hugom, bízom benne, hogy előbb-utóbb megtalálja a helyét! Csak el ne adják a bazárban!
na ki írta? zsutti @ 23:01 2 hozzászólás
hétfő, augusztus 04, 2008
Goldenblog final
Kicsit késôn írom ide a hírt, de a Mindpieces bejutott a Goldenblog finalistái közé a Komplex kategóriában. Nem hiszem, hogy olyan sok szavazatot kapnék, mivel az elmúlt pár napban alig 4-5 találat jött a Goldenblogról. No mindegy, önmagában már az is szép eredmény, hogy a több mint 500 nevezettt blog közül bekerültem a szûk keresztmetszetbe, ami kb 170 versenyzôt számlál. Ezen túl zsûri is lettem a kategóriámban, ami meglehetôsen megbonyolította a hétvégémet, ugyanis olvasni kellett (volna) és osztályozni. Sajna nem sikerült mind a százhetvenakárhány blogba belenéznem, csak a harmadába, de éjfélig még van idôm szavazni. 5 blogot kell kiválasztanom és listába rendeznem. Két fô ismérv alapján válogatom ki a favoritjaimat:
- mennyire ír jól az adott blog írója
- design
A stílus maga az ember. Lehet a blog bazdmegelôs, csak legyen stílusa az illetônek. (Amúgy szerintem kicsit sok az anyázós blog.) Sajnos sok a szedett-vedett iromány, frászt kapok attól, ha valaki mindent kisbetûvel ír és leszarja a központozást. Általános iskolában ezt tanították pubikáim?
Egy blog nem csak a (faszán) megírt tartalomból áll, hanem lényeges eleme a design is. Lehet, hogy ezen a téren kicsit elfogult vagyok és azt gondolhatnátok, hogy alapból kizárom azokat, akiknek fingja nincs a webdesign-hoz, pedig ez nem így van. Nem ezen múlik, hanem az ízléses megjelenítésen, amihez csak egy kis szépérzék szükségeltetik. Viszont ha találok olyan blogot, ami tartalmilag frenetikus, de design-ügyileg hányás, akkor simán bekerülhet a favoritjaim közé. (Még nem találtam.)
Mg kell jegyeznem, hogy ezek a saját preferenciáim, a szavazás teljesen szubjektív, nincsenek meghatározva konkrét irányelvek a G.blog részérôl.
na ki írta? zsutti @ 13:03 0 hozzászólás
Tagek: goldenblog, hülyeségeim, web
V.F.I.Á.M.R.
Azaz "Végtelenül Fontos Idôszak, mert az Állásunk Múlik Rajta". Ez a mozaikszó töltötte be az elmúlt 3 hetet, amikor is tripla annyi meló volt, mint általában, ráadásul a fejünk fölött lógott Damoklész kardja. A részletek nem is lényegesek, hanem az, hogy most az egész csapat azért dolgozott - fôleg az elmúlt héten, hétvégén is -, hogy ne kelljen új állás után nézni. A fônököm és az ogilvys küldöttség az elmúlt órákban prezentálták le a cuccot a fejôstehénnek, mi meg remegve várjuk az eredményt. Mellesleg megjegyzem, hogy nagyon rottyon vagyok, a szemem le akar csukódni, izzad a tököm meg amúgy mindenem ebben a rohadt melegben, ép gondolat alig jut eszembe, de munka az most is van dögivel.
Közben várjuk a megváltó hírt...
Update: megmarad az állásunk. Király!
na ki írta? zsutti @ 12:52 0 hozzászólás
Tagek: munka
csütörtök, július 31, 2008
Krush megint
Tegnap este a hosszúra nyúlt munkanap végén eltekertem a ZP-be, ahol Krush játszott este 9-től, mindezt egy Zöldért (Zöld = kétszázas). Mint megtudtam, a ZP-ből kitiltották a fizetésképtelen 18 éven aluliakat, így meglehetősen korrekt társaság gyülekezett össze. A februári Krush buli a hajón elég mély nyomot hagyott bennem, itt is vártam a megváltást, ami végül elmaradt...
Nem tudom mi okozta: a hosszúra nyúlt munkanap, ami közben rendesen felbaszták az idegrendszerem, vagy hogy szabadtéren volt a buli és az emberek jobban szét voltak szóródva, vagy mert ezúttal józan voltam, esetleg mert a szett csalódást okozott, vagy mindez együtt. Nem jött át a dolog. Ellötyögtem, de ezúttal elmaradt a katarzis.
Szinte tök ugyanazt kaptuk, mint a hajón. Volt (legalább) egy 10 perces rész, amikor ugyanazokat számokat ugyanabban a sorrendben tette fel, mint 5 hónappal ezelőtt. Még a scratch-elés is takkra ugyanaz volt! Okés, hogy faszán szól, meg jó nézni az öreg japánt, de azért szerintem ciki egy szettet ilyen időintervallumban újra lenyomni a nagyérdeműnek. Inkább várok megint pár évet.
na ki írta? zsutti @ 1:41 0 hozzászólás
Tagek: buli, hülyeségeim, lifestyle, zene
szerda, július 30, 2008
Goldenblog szavazás befolyásolása
Ha jól tudom, akkor a mai nappal kezdték el hivatalosan a Komplex kategóriába tartozó blogok olvasását/szavazását a Goldenblog idei versenyén. Elgondolkodtam azon, vajon befolyásolható-e a zsûri azzal, ha mondjuk beajánlom a jobb/szarabb postjaimat mondjuk itt. Feltevésem arra alapul, hogy maga a jelenlegi post címe eléggé figyelemfelkeltô lehet a Goldenblogosoknak, tehát feltételezem elolvassák. Én meg itt belinkelek néhány bejegyzést a múltból, de azt nem mondom meg, hogy ezek gyatrán megírtak, vagy épp sziporkázó elmémrôl tesznek tanúvallomást, vagy csak megbotránkoztató (egyeseknek). Tehát akkor legyen, ajánlom olvasásra ezt, ezt, ezt, ezt meg ezt és még szerintem ezt is.
Remélem ezzel az agyafúrt taktikával mindenkit meggyôzök arról, hogy én szeretnék lenni a webcelebek következô generációjának a zászlóvivôje, mert megérdemlem és mert el akarok utazni jó messze a haverjaimmal valami helyre, ahol grillcsirke szintûre sül a bôröm. Savazz rám, vagy ne!
na ki írta? zsutti @ 11:02 0 hozzászólás
Tagek: goldenblog, hülyeségeim, web
hétfő, július 21, 2008
Magánterület
Kurvajó volt az otthon töltött hétvégém. Két haverommal meglátogattunk egy két és fél faluval arrébb lévő régi szovjet katonai bázist, amit ma paintball pályaként használnak. Ez a támaszpont még az átkosban épült, állítólag nukleáris rakétát is tároltak ott, bár ezt az oroszok a mai napig tagadják.
Otthon egy darab működő bicaj van, amit anyukám használ, ami egy ősrégi Csepel vázas egysebességes csodagép! Meglepően jó volt vele tekerni, bár a műanyag ülés kicsit kitörte a seggem... Egy régi térkép alapján tájékozódtunk, amit nemrég szereztem. A bejárathoz vagy fél tucat tábla volt kiszögezve, amelyek megtiltották a belépést, riasztóval ijesztgettek és rendőrséggel fenyegettek. Próbára tettük a dolgot, vagy két órát barangoltunk bent, de senki nem jött oda szirénázva. Ezen felbuzdulva tuti, hogy még párszor visszalátogatunk, de akkor majd jobban felszerelkezünk. Túl későn indultunk el és túl kevés időt tudtunk ott tölteni, ráadásul a gépem merülőben volt, úgyhogy nem kattintgattam össze-vissza, mint a hülyegyerek, majd legközelebb okosabb leszek.
Hatalmas élmény volt abban a demilitarizált övezetben mászkálni és fotózni. Találtam egy hatalmas, fej méretű lódarázs fészket! Rettentően parázom a darazsaktól egy rossz gyerekkori élménynek köszönhetően, ezért elég rendesen kivert a víz, mire sikerült elkészítenem pár képet; az adrenalin felnyomott a plafonig! Továbbá minden egyes szobába tátott szájjal bámultam be. Nagyon kellett volna egy állvány...
Pár nap múlva feltöltök néhány jobb képet a flikkerre is, de addig még van pár cucc, amit szintén fel kell küldenem az éterbe.
Update: feltöltöttem a képeket a Flikkerre, ha eljutok még ide, akkor lesz több is. (Megjegyzem, hogy nem töltök fel minden szart a netre, ezért most csak 4 képet tartottam érdemesnek arra, hogy feltegyem.)
na ki írta? zsutti @ 0:08 0 hozzászólás
Tagek: bicaj, fotó, hülyeségeim
péntek, július 18, 2008
Olimpia
Ma reggel, miközben a felébredés és munkába beérés sokkjából próbáltam kikászálódni, találtam egy portugál nyelvû blogot (azt hiszem brazil), illetve annak egy postját, amiben összegyûjtötték az eddigi olimpiai logókat. Nagyon érdekes látni, hogy 112 év alatt hogyan változott a stílus, megjelenítés, szövegezés, színek használata. Összességében nem voltam elájulva a logóktól, mindössze 2 darab nyerte el igazán a tetszésemet:

Ami meg szerintem a legrosszabbul sikerült, az a 2012-es londoni Olimpia logója. Most nem tudok pontos árat mondani, de kurvadrága volt a megtervezése (ez az arculatra is érvényes) és ugyanaz a stúdió tervezte, mint ami a Pannon szimbólumot is, az úgynevezett "perpeetum mobile-t": Wolff Olins. Lehet, hogy én nem vagyok elég modern gondolkodású, de ez annyira csúnya, hogy fölösleges rá több szót pazarolnom:
na ki írta? zsutti @ 11:07 4 hozzászólás
Tagek: design, hülyeségeim, London, sport
hétfő, július 14, 2008
BalatonSound 2
A tavalyi Soundon felbuzdulva idén sem hagyhattam ki ezt a fesztivált és már most ki merem jelenteni, hogy jövőre sem fogom! KHÁCCIJÓVOLT! Régen visítottam ennyit, ami mondjuk annak is köszönhető volt, hogy Atis és Dain hazajöttek Londonból másfél hétre, Zamárdiban velük pusztítottuk azokat a rohadt agysejteket! Külön szeretném megköszönni Deen-nek, Dain húgának, hogy 4 napig képes volt minket elviselni és transzportálni, mivel ő volt a sofőr! Nem lehetett könnyű, tudom, szörnyű egy banda vagyunk, mikor össze vagyunk zárva!
Csütörtök este 9-kor indultunk el, tehát elég későn érkeztünk a szállásunkra (jacuzzi, medence, szauna:), amit rövid idő után otthagytunk, hogy még aznap este megízleljük a balatoni éjszakát. Mint kiderült, a szállás nem 10 perc sétára volt a fesztivál helyszínétől, hanem 40 percnyire. Ez volt a bemelegítő. A bejutás simán ment, onnan buláj! Azt hiszem aznap nem rúgtam be nagyon, csak annyira amennyire kellett. Egyébként egy ismerősöm fogalmazta meg jól a Balatonsound mottóját: Nem emlékszem semmire, de soha nem felejtem el! Na, kb én is így vagyok ezzel. Nem vagyok benne biztos, hogy mikor mi történt úgy, ahogy megmaradt... Remélem érthetően fejeztem ki magam.
A tavalyi feszttel ellentétben idén nem nagyon hallgattam végig egy koncertet sem - egyet kivéve - inkább csak ide-oda járkáltam, mindenbe belekóstoltam, ami épp az utamba akadt. Persze volt néhány általam preferált előadó, de lehetetlen küldetés volt mindre eljutni. Amit nem akartam kihagyni, az a Bukem & MC Conrad buli volt. Életem első Bukem partija elég jól sült el, leszámítva azt a 45 percet, amikor a többszáz fős tömegben álltam "sorba", hogy bejussak a limitált befogadóképességű helyszínre. (Az a tömeg túltett eddigi legdurvább BKV-s élményeimen is, de nyomába sem ér annak, amikor 6 éve a Szigeten az InKalos szekusok velem tolták vissza a Dillinjára bejutni próbáló tömeget...)
A sok ömlengés meg felesleges szócséplés helyett álljon itt egy rövid összegzés a zenei élményekről:
A legkellemesebb csalódás: QUIMBY. Nem vagyok egy Quimby rajongó, szerintem még egy albumukat sem hallgattam végig, de kurvajó bulit csináltak a nagyszínpadon, bejött. Lehet ezentúl hallgatni is fogom rendszeresen.
Nem jött be: James Holden. Folyton próbálok másfajta zenei stílusokba is jobban belefolyni és ez is egy ilyen kísérlet volt részemről, de az a prüntyögős minimal house amit a srác nyomott, nem igazán nyerte el a tetszésemet. "Szakértők" szerint kurva jó bulit csinált. Tény, hogy az emberek visítottak, tehát nálam van a hiba.
A legjobb lájti zene: Ezt a díjat a Nicola Conte Jazz Combo kapja. Egyszerűen kurvajó jazzt játszanak! Riszpekt!
A legjobb buli: FATBOY SLIM. Öt előadó gyakorolt rám jelentős hatást, már ami a zenei ízlésem fejlődését illeti: Michael Jackson, The Prodigy, Eminem, Goldie és Fatboy Slim. Ezt a bulit élveztem a legjobban az egész Sound alatt. A csávó nem komplett, az fix. Azt a vagdalkozást meg ugrálást, amit lenyomott a színpadon nem sűrűn látni egy 45 évestől. Najó, lehet elfogult vagyok egy picit, nem tudtam mire kell számítanom, de így volt jó, nem csalódtam!
Új felfedezett: SATOSHI TOMIIE. Volt ott egy kis japán csávó a pult mögött és fapofával gecijó zenét nyomott 5000 embernek. Elképesztő volt! Ez a kis kalandozás a prog house területére igazán jót tett, azt hiszem vágom már, mivel kell bővítenem a zenei repertoárom.
Ami a Sound többi részét illeti, azaz a mit-mivel-kivel-hogyan kérdésekre vonatkozó részeket, nem taglalnám részletesen, legyen elég annyi, hogy: mindent-mindennel-mindenkivel-mindenhogy:)
Azaz, mégis van egy durva sztori, amit meg kell osztanom veletek, mivel egy jóbarátommal történt meg, aki egy kisebb társasággal volt lenn a fesztiválon. Utolsó éjjel, amikor viharkészültség volt, lementek négyen a partra illegális tevékenységet folytatni, köztük a nevét nyilvánosságra hozni nem akaró jóbarátom és barátnője. Miközben az illegális tevékenység elkövetéséhez készülődnek, hirtelen megáll előttük két huszonévesnek kinéző "civil rendőr", mutatták a laminált InKalos igazolványt. Az egyikük kijelentette, hogy vége a bulinak, mert hogy elkapták őket, miközben illegális anyagból illegális cigit tekernek. Míg az egyik srác az ismerősömet basztatta, addig a másik leült a barátnője mellé és elkezdett neki magyarázni, amiről a többieknek fogalma sem volt először. Miután a bűnösök belátták vétküket és úgy határoztak, hogy akkor elmennek a fesztivál területéről, a fő szónok visszaültette őket és lenyomott valami monológot, miközben idegesen fel-alá járkált. Aztán egyszercsak kijelentette, hogy menjenek a picsába és ne is lássa őket! Ez után tudták meg, hogy a másik mivel oltotta a haverom csaját: ha nem akarja, hogy a barátja bajba kerüljön, akkor "másképp" is meg lehet oldani a problémát! Nem pénzre gondolt...
Két lehetőség van: 2 inkalos szekuriti munkaidőn kívül így szórakozik, vagy adott két fesztiválozó, akik találnak 2 inkalos igazolványt és azzal szórakoznak, hogy szekusoknak adják ki magukat. Kéééészbazmeg! Ezek után el lehet gondolkodni azon, hogy mi van a biztonsággal az ilyen fesztiválokon. Nem lettem volna a haverom helyében...
A hazaérkezésem annyira kalandos volt, hogy megérne egy külön blogpostot, de erre már nem lesz időm, 6 óra múlva kelés és munka egész nap, nem tudtam még egy szabadnapot kivenni. Nem hiszem, hogy használható leszek, de ezt dobta a gép, az élet nem fenékig PANDA!
na ki írta? zsutti @ 22:34 3 hozzászólás
Tagek: balatonsound, buli, fotó, lifestyle
csütörtök, július 10, 2008
Szabin vagyok!!! Wááá!
Végre kivettem pár nap szabit, ami mostantól számolva 4 napra megszabadít a hivatalos munkahelyemtől, a fusimelótól, a bicajomtól :(, az ámítógépemtől és remélhetőleg pár milliárd agysejtemtől is! Megyek le a Balcsisoundra! MUHAHAHA!
Aggasztóak egyébként a hírek, hogy tegnap elfogytak a 4 napos bérletek és a péntek-szombati jegyek. Sehol se kapni semmit! Számítok a nagy tömegre, de attól tartok, akár számítok rá, akár nem, kicsit romlani fog a tavalyi Soundhoz képest az egy főre eső négyzetméter átlag. Sebaj, ez az össz nyaralásom a magyar tengerparton, egy jobb fesztiválon, mint a Sziget (már 4 éve be nem teszem oda a lábam)! Lesz ott rengeteg kolléga, barát, ismerős, fasza lesz!
Ági nem lesz, mert épp Korfun barnul és azt kell mondjam ez így van jól. Kevésbé éreztem volna magam lelkileg biztonságban, ha ott van valahol a közelben, főleg ha a tavalyi Soundból indulok ki, de akkor még sok dologhoz - így hozzá is - másképp viszonyultam. Amit viszont sajnálok, hogy pont az a személy nem lesz ott, aki mostanság a legjobban birizgálja a fantáziámat... Kár érte, de talán nem is baj, ha nem látja milyen mélyre fogok én ott süllyedni:) Talán idén is bevállalom a bungee-t, ha lesz rá elég pénzmag. Tyűha, lassan azt is ki kéne fundálnom, hogy milyen koncertekre akarok elmenni! Hozzá is látok izibe!
na ki írta? zsutti @ 11:49 0 hozzászólás
Tagek: balatonsound, buli, emlékek, hétköznapi fertô, lifestyle
csütörtök, július 03, 2008
Blog update 2
Egy hónapon belül ez a második blog update-em, csak nehogy túlzásba vigyem. Ezúttal nem kell semmit sem átírni vagy kopipésztelni. Annyi változás történt, hogy a jobb oldalon található blogrollt két részre választottam. Közvetlenül a Last.fm lejátszó alatt található a haverok/barátok blogjai, tehát ezek inkább személyesebb hangvételû blogok, de akadhat pár gyöngyszem "idegenek" számára is. Ezt követi néhány fotósblog, köztük haverok, ismeretlenek, magyarok és külföldiek képgyûjteményeivel. Ez alá került az általam napi rendszerességgel nézett blogok listája. Itt külön kiemelném az elsô helyen szereplô Napirajz-ot, ami mindenkinek kötelezô, aki nem riad vissza a durva, aberrált, agyament, elképesztô, fekete-fehér, gazdag részletességgel illusztrált magyar humortól és valóságtól. A többi blog nagyjából egyenrangú küzdôfél. Kellemes csemegézést!
na ki írta? zsutti @ 12:37 0 hozzászólás
szerda, július 02, 2008
Scooter
A mai napon egyik kollegám elkezdte bömböltetni a Scooter egyik régi klasszikusát, a Hyper- hypert, hogy kicsit feldobja a hangulatot az irodában. Nem mindenkinek volt ínyére, de bennem kapásból elôtörtek régi tini emlékeim, amikor a vidéki haverjaimmal jártunk rave bulikra vísítani, meg ugrálni. Akkor még nem ittam alkoholt, olyan fiatal voltam! Emlékszem amikor megvettem az elsô és mindmáig egyetlen Scooter kazettámat, amit rongyosra hallgattam. Egyszerûen imádtam! Mai fejjel egyébként ezek a számok annyira egyszerûek és bugyutának tûnnek, hogy majdnem fájdalmat okoz, de elviselem a sok kellemes emlék miatt. Néha a legbutább zenék hatnak a legjobban az emberre, viszont a Scooter mostanra annyira megváltozott és szar lett, hogy egyáltalán nem izgatja a fantáziám.
A következô videókat küldöm minden nosztalgiázni vágyó huszon-harmincévesnek!
Hyper hyper
Move your ass!
I´m raving
Rebell Yell
Endless Summer
Back in the UK
na ki írta? zsutti @ 11:54 0 hozzászólás
Tagek: emlékek, hülyeségeim, videó, zene
hétfő, június 30, 2008
Falusi bál
Nem emlékszem, hogy mikor voltam utoljára a falunkban bálon, nem az én mûfajom. Zeneileg semmiképp és volt egy idôszak, amikor minden alkalommal esemény volt. Esemény = verekedés. Kell a francnak az ilyen.
Most hétvégén viszont kivételt tettem. Pár otthoni barátommal, akiket túl ritkán látok benéztünk pár órára, beszélgetni, vegyülni. Kurvajó volt! Élveztem, amin még én magam is meglepôdtem! Okés, az a pár sör, amit gyorsan lenyomtam, biztos segített a megfelelô hangulat elérésében. Találkoztam régi osztálytársakkal, értek kellemes meglepetések. A legnagyobb viszont az volt, hogy öcsémet láttam tökrészegen! Láttam már ôt becsiccsentve szüretkor, de ilyen állapotban még nem. Elszívtunk életünkben elôször közösen egy (két) cigit! Vett nekem sört! Nagyon sirály volt! Hatalmas partiarc lesz belôle pár év múlva. Remélem anyu nem fogja elolvasni ezt a post-ot, mert akkor a Szilárd szarban lesz. Bár ha apu olvasná, akkor nyakig ellepné...
(Öcsém, ha para, akkor szólj és leszedem a post!)
na ki írta? zsutti @ 11:51 0 hozzászólás
Tagek: család, emlékek, hétköznapi fertô, lifestyle

